A horgászatért igazából soha nem rajongtam. Ha az okokat kellene felsorolnom, akkor biztos benne lenne, hogy azért mert csendben kell lenni, ráadásul sokáig (!), ami nekem igazán nagy kihívás általában, a másik, hogy az ember folyamatos izgalomban van, hogy mikor történik már valami, meg persze szegény halakat is sajnálom, ha belegondolok mekkora durva lenne, ha engem az ajkamba (jobb esetben csak oda) akadt horognál fogva húznának ki a vízből. Pfuuu…inkább hagyjuk. Azzal azonban nem vitatkozok, hogy valódi relax a vízparton ücsörögve figyelni a tavat, szugerálni az úszót, gondolatátvitellel kommunikálni a halakkal, hogy ugyan kapjanak már a horogra, hadd legyen egy kis sikerélmény. Abból a szempontból, hogy milyen türelemjáték ez, miközben az ember azért tényleg fullosan ki tud kapcsolni, mindig is irigyeltem a horgászokat. Én ugyan biztos, hogy fotózásra használnám az időt, a fényképező kattogtatása csak nem ijeszti el a zsákmányt.
Nos, a fent sorolt okok miatt, még egyszer sem volt szerencsém meglátogatni a verpeléti tavat, de ami késik nem múlik. Így nemrég úgy döntöttem felkapom a gépemet és nekivágok, a pecázás helyett a fotózást választva csenek magamnak egy pár óra szabadidőt és megnézem ezt a helyet. Nem csalódtam. Mesebeli, már az oda vezető út is Egerből az erdőn keresztül, vagy ahogy a tóhoz bevezető útra érkezem fent a dombon a szőlőtőkék látványa (már bánom, hogy erről nem csináltam akkor fotót, csoda fények voltak), majd a tó tükörsimája, a benne álló horgászlakokkal, amelyek közül több látott biztos szebb időket is, de nekem szuperül szolgáltak fotótémaként.
Jól esett kicsit elcsendesedni az egyik stégen, megvárni a naplementét, ami sejtettem, hogy csoda lesz, mert addigra már olyan simogatóak és laposak voltak a fények. Közben a távolban lévő horgászokat figyeltem, meg a vizet, ami alatt néha-néha megmozdult egy nagyobb hal és felkavarta kicsit a felszínt. Egyetlen dolgot rontottam el, nem volt nálam pléd és könyv, hogy kényelmesen tovább maradjak, de legközelebb már tudom, hogy így kell ide elindulnom. @ Verpeléti Horgásztó